Egy csapat akkor tud a legjobban együtt működni, ha tényleg csapatnak érzi magát. Az összefogás és a közösségben való gondolkodáson kívül elengedhetetlen, hogy jól ismerjük a másikat.
A csapatépítés célja a dolgozók stresszmentesítése, hogy lehetőségük legyen egy kicsit kiszakadni a szürke irodai hétköznapokból, és a munkahelyi környezeten és helyzeteken túl is megismerjék kicsit jobban kollégáikat. A sakk tökéletes eszköz erre.
A sakkban szerzett tudást és tapasztalatot nem csak az emberi kapcsolatok kialakításában, konfliktusok rendezésében, hanem akár munkánk során is tudjuk hasznosítani. Arról nem is beszélve, hogy a játék elsősorban mégiscsak szórakozás, kiváló időtöltés.
Csapatépítő programjaink alatt erősödik a résztvevők együttműködési készsége, fejlődik az önbizalmuk és összpontosító képességük, ezáltal megtanulnak hatékonyabban együttműködni az irodai környezetben egyénileg, és a csoportos projektekben is.
Miben segít a BusinessMoves csapatépítő program?
- Szórakozás
Az ember akkor tud leginkább sikeres lenni a munkájában, ha élvezi azt, amit csinál. Ehhez pedig nagyban hozzájárul az is, hogy milyen közegben végzi azt a munkát. Egy jól működő cég alapja az erős és összetartó csapat.
Egy átlagos munkahéten nagyon sok stressz érheti a dolgozókat. Sürgető határidők, elúszó projektek, végtelen meetingek sorozata… Ezek a megterhelő szituációk sokszor megviselik a munkavállalókat. A közösen szerzett élmények, a kikapcsolódás és a szórakozás a lehető legjobb megoldás a stresszoldásra.
- Csapatszellem
Egy jó csapat akkor tud a legjobban együtt működni, ha megvan a csapatszellem és az összetartás. A sakk nagyon jó közösségi program tud lenni, hiszen amellett hogy a játék során lehetőségünk van az ellenfelünk meg- és kiismerni, remek kikapcsolódás és közösségépítő, szórakoztató játék is. Az is hasznos, ha megvan köztünk az egészséges versenyszellem, amivel inspirálhatjuk egymást.
A legtöbb sporthoz hasonlóan a munkahelyen is fontos, hogy összedolgozzunk a társunkkal. Megismerjük a gondolkodásmódját, megértsük a döntéseit, lássuk a következő lépését.
- Konfliktusok kezelése
Egy sakkparti tökéletes alkalom arra, hogy belelássunk társunk gondolkodásmódjába. Van, aki jobban szereti elsőnek a saját védelmét biztosítani és csak fokozatosan, átgondolt módon támadni ellenfelét, de van, aki ennél agresszívebben, már a nyitásával is az ellenfelére tör.
Ha kiismerjük kollégáink harcmodorát, sokat megtudhatunk a személyiségéről is, ami nagyban segíthet a konfliktusok kezelésében és elkerülésében.
- Kommunikáció
Mit árul el a velünk szemben ülő testbeszéde? Hogyan nyerhetjük el a bizalmát és hogyan zökkenthetjük ki? Milyen hatással van ránk versenyhelyzetben egy ketyegő óra? Hogyan ismerjük fel a másik fél tárgyalási stílusát és milyen módon lehet kezelni azt?
A sakkjáték dinamikájának jelentős része a folyamatos és kölcsönös lépéskényszer: egyik félnek sincs lehetősége passzolni, viszont mindkettejük újra és újra aktívan változtathat egyet a kialakult helyzeten. Bármilyen egyeztetés sikertelenül zárul, ha figyelmen kívül hagyjuk, ki ül a tábla másik oldalán, mire készül éppen.
Miből áll a BusinessMoves csapatépítő program?
- Párhuzam élet és sakk között előadás
- Gondolkodtató kvíz, pontgyűjtő verseny
- Néhány fős csapatokba rendeződés (létszám függvényében)
- Vetélkedő a csoportok között- minden játék előtt rövid szabályismertető, játékbemutató
- A csoport választja ki előre, ki melyik kategóriában versenyzik
- Minden csoport kap a szervezőktől egy segítőt, aki a mérkőzések előtt szakmai és pszichológiai tanácsokkal látja el a játékosokat
- A sakktáblákat, szetteket és játékokat mi biztosítjuk
Játék kategóriák:
- Sakk
- Brain and hand 4 kezes
- Tandem
- Gyalogháború
- Vadászok és a nyúl
- Koordináták
- Sakkfeladványfejtés
- Francia sakk
- Backgammon
- Dáma
A BusinessMoves csapatépítő programunk teljesen egyénre szabható!
Cégen belüli csapatépítő programon gondolkozol? Vedd fel velünk bátran a kapcsolatot, hogy egyedi elképzeléseidhez és a céged igényeihez leginkább passzoló tréning anyagot tudjuk összeállítani.